Oldal kiválasztása

Csopak

Vegyél hazait – Csopak

Csopaki családi élelmiszer manufaktúrák és finomságaik

Tamás Pince

‘Természetesen más!’ – Környezettudatosság, természetesség, fejlődés és fenntarthatóság.

Tamás Ervin: “Egy családi pincészet igazi csapatmunka. Sok minden összeköt bennünket: a családszeretet, munka iránti szenvedély, tudásszomj és manapság nem utolsó sorban a kalandvágy is. Sokféleképpen gondolkozunk, de tudjuk miért dolgozunk együtt, hogy nagyszerű borokat, egyedülálló szörpöket, zseléket, lekvárokat, eceteket készítsünk. /Forrás: tamaspince.hu/

Petrányi Pincészet

Kitartás, türelem, törődés, odafigyelés és alázat. 

Piroska és István sok-sok éve szerettek bele ebbe a különleges tájba. Évtizedek óta járnak Csopakra. A családi birtokot az ezredforduló táján alapították. Eleinte csupán a vitorlázás kötötte őket Csopakhoz, de aztán a terület megvásárlása után a fél hektáros szőlőbirtokból végül 3,5 hektár lett a Szitahegyen, birtokközponttal és immár vendéglátással, melyeket mind úgy terveztek, hogy az évezredes balatoni tájba illeszkedjen, annak ékségge is legyen. A család minden tagja részt vesz irányok kijelölésében, sőt ha tehetik, jelen vannak a szüret és a vendéglátás kérdései körül is. István a pincében mozog otthonosabban, míg Piroska a Borterasz és a Kincses fölött bábáskodik. ” /Forrás: petranyipince.hu/

Mind a(z) 18 találat megjelenítve

  • levendula szörp kézműves szörp tamás pince

    Díjnyertes Levendula szörp a Tamás Pincétől

    2 .790 Ft
    Kosárba teszem
  • rózsa szörp kézműves szörp tamás pince

    Rózsa szörp különlegesség a Tamás Pincétől

    2 .890 Ft
    Kosárba teszem
  • Tamás vörösbor zselé

    Vörösbor zselé a Tamás Pincétől

    1 .750 Ft
    Kosárba teszem
  • Zöld dió lekvár - Tamás Pince Csopak, Balaton

    Zöld-dió lekvár a Tamás Pincétől

    1 .750 Ft
    Kosárba teszem
  • levendula zselé kézműves lekvár Tamás pince

    Levendula zselé a Tamás Pincétől

    1 .690 Ft
    Kosárba teszem
  • Fenyőrügy szörp

    Fenyőrügy szörp különlegesség a Tamás Pincétől

    2 .890 Ft
    Kosárba teszem
  • elixír gyógynövény szörp kézműves szörp tamás pince

    Elixír N35 gyógynövény szörp különlegesség a Tamás Pincétől

    3 .290 Ft
    Kosárba teszem
  • Akció! Citrom lekvár - Tamás Pince Csopak, Balaton
    -13%

    Csopaki citrom lekvár

    1 .390 Ft
    Kosárba teszem
  • Füge mustár - Tamás Pince Csopak, Balaton

    Csopaki Füge mustár

    1 .690 Ft
    Kosárba teszem
  • homoktövis szörp kézműves szörp tamás pince

    Homoktövis szörp a Tamás Pincétől – 500ml

    3 .690 Ft
    Kosárba teszem
  • pálinkás zöld-dió kézműves lekvár Tamás pince csopak, Balatoni, kézműves lekvár ajándék

    Pálinkás zöld-dió lekvár a Tamás Pincétől

    2 .190 Ft
    Kosárba teszem
  • Syrah száraz vörös bor csopak petrányi pincészet

    Syrah 2018 – Csopak Petrányi Pincészet (0,75 l)

    4 .460 Ft
    Kosárba teszem
  • málna ecet kézműves ecet balzsamecet különlegesség tamás pince

    Málna ecet különlegesség a Tamás Pincétől

    1 .990 Ft
    Kosárba teszem
  • levendula ecet kézműves ecet balzsamecet különlegesség tamás pince

    Levendula ecet különlegesség a Tamás Pincétől

    1 .990 Ft
    Kosárba teszem
  • Congrats balatoni bor ajándékcsomag

    CONGRATS balatoni vörös bor ajándékcsomag

    13 .390 Ft
    Opciók választása
  • Petrányi Piroska Siller bor 2019 - csopaki balaton bor

    Petrányi Piroska Siller bor – Csopak (0,75 l)

    2 .690 Ft
    Kosárba teszem
  • Csopaki Petrányi balatoni bor válogatás fadobozban - siller, rosé, syrah

    CSOPAKI PIROSAK balatoni hármas borválogatás fadobozban

    13 .590 Ft
    Kosárba teszem
  • Petrányi Rosé 2020 csopaki balaton bor

    Petrányi Rosé 2020 bor – Csopak (0,75 l)

    2 .390 Ft
    Kosárba teszem

Kosár

Keresés a gasztroajándék, kávé, tea, csoki termékek között…

Válassz a gasztroajándék, kávé, tea, csoki kategóriák közül!

Válassz márkát!

24 óra alatt nálam volt a megrendelt termék. Mindenkinek ajánlom! Fantasztikus csomagolás*, remek üdvözlőkártya. 10/10-re értékelném, ha lehetne az egészet.

* GourmetVillage megjegyzése: A vásárló a Single origin forró csokoládé válogatás ajándékcsomagot választotta.

Kovács M.

A csomag ajándék volt, így a termékekről nem tudok véleményt írni. A rendelés es szállitás folyamata kimondottan gyors. A csomagolás gyönyörű, és az ajándékozottnak is igazán tetszett! Csak ajánlani tudom a csomagot* es a céget is!

*GourmetVillage megjegyzése: A vásárló a LAVENDER DREAM ajándékcsomagot választotta.

Kósa Ilona

A weboldal lenyűgöző és remekül használható! Az ügyfélszolgálaton nagyon kedvesek és készségesek voltak. A szállítással is minden rendben volt; 2 nap múlva meg is érkezett a csomag. Nagyon köszönjük a 6.b nevében is! 🙂

Anonim értékelő

A termékek csomagolása rendkívül gondos és mindenre kiterjedő. Az időjárás igencsak meleg volt rendelésem idején, és a csomagba tettek jégakkut – köszönöm.

Kasza Magdolna

Gyors és precíz kiszolgálás történt így csak ajánlani tudom a céget mindenkinek! Tisztelettel A.

Barkóczi Aurélia

Minden szuper gyorsan ment. Gyors, megbízható, gyönyörűen csomagolva, biztonságosan megérkezett a termék. Rendeljetek tőlük bátran!

Anonim értékelő

Ajándéknak rendeltem a kézműves étcsokoládékat. A megajándékozott nagyon boldog volt, amikor megkapta a finom csokoládékat a személyes jókívánságokat tartalmazó üdvözlőlappal. Gyors szállítás és segítőkész emberek. Mindenkinek szívből ajánlom őket.

Horváth Gabriella

“Kedves GourmetVillage! Nagyon örültem a csomagnak, de különösen vártam az új bögrét(ami azóta a legújabb kedvencem lett/romantikus piros), a kiszállítás is nagyon gyorsan ment, egyszerűen remek. Az epres krémméz és a rumos/diólekvár is mennyei… Köszönöm az élményt, tovább fogom Önöket ajánlani!!”

Anonim értékelő

Nagyon szeretek innen rendelni, szuper gyors a szállítás és nem mellesleg isteniek a termékek! Köszönöm!

Karsai Beatrix

Az ajándékcsomag nagy sikert aratott. A virág örök, a tea látványos és ízletes, a krémméz egyedi és ínycsiklandó, a Ruby csoki az maga a csoda. […] Köszönök mindent.
Nagyon hamar megérkezett a csomag.

Szabó István

Egy kedves kávékedvelő barátunknak rendeltem kávécsomagot karácsonyra. A weboldalukon hamar rátaláltam a megfelelő ajándékra és a rendelés másnapján meg is kaptam a csomagot. Csak ajánlani tudom a GourmetVillage Webáruházat! 🙂

Varga Eszter

A weboldal attekintheto, ízléses, igényes! Az ügyfélszolgálat és az ügyintézés kifogástalan, várakozásunkat felülmúló és rendkívül kedves, korrekt. Később is szeretnénk innen rendelni és szívből ajánlom mindenkinek, aki különleges ajándékot szeretne adni másoknak vagy csak úgy önmaga kényeztetésere!

Balláné Tamási Zsanett

December 21-én rendeltem és ideért karácsonyra a csomag. Nagyon kedves ügyfélszolgálat, gyors kiszállítás. A teák egy részét ajándékként vásároltam, így nem tudok mindegyikről véleményt mondani.

Anonim értékelő

Ajándékba vettem a termékeket. Kinézetre pont olyanok voltak, mint a képen, tetszetős különlegességek.

Anonim értékelő

Gyors szállitás, preciz csomagolás!

Nagy Anikó

Nagyon segítőkészek, bármit kértem, meg tudták oldani, nagyon szívesen ajánlom őket!

Anonim értékelő

Nagyon kedves, segítőkész emberek üzemeltetik ezt a webshopot. Boldog vagyok, hogy léteznek hasonló személyek a kereskedelemben, mert szerintem ritkaság ma. A weboldalon eddig a kávékat próbáltam – nagyon örülök, hogy ilyen jó minőségű kávékat itthonról is be tudtam szerezni!

Anonim értékelő

Tökéletes volt a csomagolás és a megrendelt termékek is. Valószínűleg máskor is fogok rendelni.

Pavliskó Diana

Teaszürös üveg bögrét rendeltem. Nagyon gyorsan megkaptam. Bevált, nagyon szeretem. Szívből ajánlom a honlapot bárkinek.

Kalló Hajnalka
vásárló

Finom ízű kávét sikerült vásárolni. Nem sok webáruházban találtam közepes pörkölésű szemes kávét, ez viszont az, és nagyon rendben is van.

Csordás P.
vásárló

Ajándékba rendeltem unokatesómnak, nagyon profi volt minden, időben megkapta és csak amikor átvette derült ki számára hogy mit is kap. Nagyon tetszik neki minden, nagyon örült! Köszönjük!

Hliva Tamara
vásárló

Könnyű az oldal kezelése, egyszerű megtalálni az információkat. Időben megérkezett a csomag is, e-mailben folyamatosan tájékotattak arról, hogy hol jár.

Nagyné Tóth Dorottya
vásárló

A weboldal teljesen áttekinthető, a megrendelés egyszerű, fizetést követően nem sokkal már el is készült a csomag és átadásra került a futárnak. Meglepődtem, mennyire gyorsak.

Anonim értékelő
vásárló

Nagyon köszönöm a figyelmességüket! A csomag tegnapi napon rendben megérkezett, nagyon elégedett vagyok!
A mai rohanó világban az, hogy karácsony előtt még arra is figyelmet fordítanak, hogy esetleg egy vásárló az Önök technikai akadálya miatt nem tudja leadni a rendelését és ezért kárpótolni próbálják azt gondolom egyedülálló és kiemelkedő! Nagyon köszönöm minden vásárlótársam nevében az ügyfélközpontú hozzáállásukat! Példa értékű!

Boros Brigitta
vásárló

A Zahara zöld kávé keverék az egyik legkülönlegesebb kávé, amit valaha kóstoltunk. Mivel nyers és pörköletlen őrölt kávét is tartalmaz, ezért első kóstolásra más ízt kaptunk, mint amire számítottunk, de nekünk nagyon ízlett! Külön öröm, hogy nemcsak finom, de az egészségünknek is jót teszünk vele.

Viblance logó - zöld kávé vélemény
Orsolya G. Zsigmond

Nagy örömmel fogadtuk az OfficeCoffee felkérését, a Pörköld Magad szemes zöld kávé termékük tesztelésére. A házias pörkölés módot adott arra is, hogy kétfelé bontsuk a csomagot, így kétféleképpen pörköljük azt. A világosabb, franciás, nagyobb szemcséjűvé őrölt kávébabból erős, tejes kávéitalokat főztünk. A sötétebbre pörköltet rövid espresso kávéhoz használtuk. Mindkét esetben teljes volt az elégedettségünk.
Jó szívvel javasoljuk, hiszen mindenképpen finom!

GasztroMagazin véleménye
GasztroMagazin csapata

A Zahara zöld kávé keverék első kóstolásra is nagyon finom volt, de minél többször ittuk, annál jobb lett. Mikor elfogyott a keverék és újra a “sima” kávét ittunk az már nem ízlett, és kevertük is bele rögtön a zöldet.

Juhász Veronika

Magas minőség, különleges ízharmónia – ez a Zahara termékcsalád. Személyes kedvenceim a Yellow Bourbon szemes kávé és a virágzó tea. Mindegy, melyikkel indítom a napot, felfrissít!

Dr. Ragány Angéla

Izgalmas, mégsem harsány ízek. Tökéletes a hangom bemelegítéséhez, köszönöm!

Harcsa Veronika

Exkluzív ajándék Nőknek: virágzó tea, a színpompás iható virágcsokor

Exclusive Offer Only At Divi